A szentgotthárdi önkormányzat a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc megkeresésére október 26-i ülésén úgy határozott, hogy nyitott egy, a Kínai Népköztársaság Guangxi Autonóm Tartományában lévő várossal való kapcsolat felvételére. A Vas Megyei Önkormányzat az év elején testvérmegyei megállapodást kötött a Tartománnyal. A szerződés értelmében a felek a politikai kapcsolat mellett a kulturális és a gazdasági együttműködés elmélyítésére is törekszenek. A testvérmegyei szerződés arra is lehetőséget ad, hogy vas megyei városok, így Szentgotthárd is egyszerűen kialakíthasson kínai kapcsolatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!