Lebontják a hidat a Rábán
A Vas Megyei Területfejlesztési Tanács csütörtöki, rendkívüli ülésen arról döntöttek, hogy a vis major keretből 7,2 millió forintot fordítanak az életveszélyessé vált megyeskovácsi Rába híd lebontására. Bár az elhasználódott, a forgalom elől már régóta elzárt híd bontása legalább 15 millió forintba kerül, ám a tanács úgy döntött, hozzákezdenek a munkához, s a hiányzó pénzt a Belügyminisztériumtól kérni fogják. Egyébként a vashíd sűrű pillérei között gyakorta fennakad az uszadék, megkeserítve ezzel a folyón túrázók életét. A megyeskovácsiak egyébként csak Rumnál, vagy Ikervárnál kelhetne át a folyón, így akinek a túlsó parton van a földje, több mint tíz kilométeres kerülőre kényszerül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!