Ma lesz az országgyűlésben a negyvenkétezer családot érintő új szolgálati törvény végszavazása, ebből az alkalomból megemlékező demonstrációt szervez a VÉSZ. Harmincöt szervezet összefogásával keltették életre a Vasi Érdekvédők Szövetségét. A tömörülés 18 órakor a szombathelyi Fő térre, a Szentháromság szoborhoz várja azokat, akik velük együtt szeretnének gyertyát gyújtani a józan ész ellen elkövetett merénylet emlékére - olvasható a VÉSZ közleményében. A kezdetben csak a fegyveres testületek leszerelt dolgozóit érintő rendeletet ugyanis kitolták a társadalom egészére - mondta el Kiss Zoltán, a rendezvény egyik szervezője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!