OEK: szaporodott az influenzagyanús esetek száma, de a vírust nem mutatták ki

Az Országos Epidemiológiai Központ weboldalán közölte: az év 46. hetében a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az előző héthez viszonyítva nagyjából hat százalékkal többen, 5900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ezzel együtt hiába küldtek az elmúlt héten összesen harmincnyolc influenzagyanús betegtől vizsgálati anyagot az OEK légúti vírus osztályára, az influenzavírus jelenlétét egyetlen mintában sem igazolták.

Az oltás egyébként országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek