Egyre több az önkéntes Vas megyében

Egyre többen vállalnak önkéntes segítő munkát Vas megyében - mondta el a megyei önkéntes centrum szakmai vezetője a piac és profit.hu-nak. Kovács István közölte: eddig több mint 6400-an végeztek önkéntes munkát a centrum által meghirdetett akciók valamelyikéhez kapcsolódva. A fogadóhelyek száma is egyre gyarapszik, már 42 olyan intézmény, szervezet van, amely számít az önkéntesek munkájára. A Vas Megyei Önkéntes Centrumnál több mint négyszázan regisztráltak, jelezve, hogy ők rendszeresen részt kívánnak venni az akciókban. Karácsony előtt a centrum könyvgyűjtő, -adományozó akciót indít, amelynek célja, hogy a rászorulókhoz - főleg hátrányos helyzetben élő gyerekekhez - juttassanak el könyveket. Az átadó ünnepségen neves sportolók, színészek, újságírók és politikusok olvasnak majd fel kedvenc művükből, osztják meg könyvélményüket a gyerekekkel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek