A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy
közlekedési baleset tisztázása érdekében kéri annak a gépkocsivezetőnek a jelentkezését, aki 2011. december 22-én 06:00 és 07:00 óra közötti időben Szombathely belterületén, a Deák Ferenc utca 75. szám előtt várakozó két járműnek nekiütközött, melyek megrongálódtak.
Továbbá kéri azok jelentkezését, akik a fenti balesettel kapcsolatban, valamint a balesetet okozó gépkocsiról, illetve annak vezetőjéről bármilyen információval rendelkeznek, hívják a 107-es segélyhívót, vagy az 521-037-es telefonszámot, illetve a 06-30/9869-257-es mobilszámot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.