Bajnai: radikális irányváltást, késlekedés nélkül!

Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország másfél év jobboldali kormányzásának mérlege Bajnai Gordon szerint. A volt kormányfő az általa létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány blogjában hétfőn megjelent, az ország helyzetét átfogóan értékelő esszéjében azt írja: a pályát, amelyen Magyarország halad, radikális irányváltással, késlekedés nélkül módosítani kell.

A korábbi miniszterelnök szerint bő két évvel a ciklus lejárta előtt a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek legfőbb reménye a mielőbbi kormányváltás. Ennek egyik lehetséges módja, ha a választások előtt a demokratikus ellenzék valamely - létező vagy új - pártja olyan domináns szerepre tesz szert, hogy lényegében egyedül képes kihívni a Fideszt. Amennyiben ez senkinek sem sikerül, az új választójogi törvény szinte megkerülhetetlenné teszi a demokratikus ellenzék erőinek együttműködését - írja. Bajnai Gordon szerint azonban a kormányváltás csak akkor nyeri el értelmét, ha képes a mostani destruktív kormányzás helyén egy jobb, sikeresebb országot építeni. "Ezért az új kormánynak kész, azonnal alkalmazható programmal kell rendelkeznie: a köztársaság, a kiegyezés és a kilábalás programjával" - állítja.

Az ország nemzetközi megítélésével kapcsolatban kifejti: szövetségeseink kezdeti értetlenségét mára az aktív kritika, az elhatárolódás és újabban példa nélküli ellenakciók követik. Nem nagyon akad ma olyan számottevő ország a világban, amely kormányunkra és hazánkra, mint fontos és értékes partnerre tekint - írja Bajnai Gordon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek