A szombathelyi önkormányzat, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye január 13-án, 10 órától kegyeleti megemlékezést tart a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél a doni áttörés 69. évfordulója tiszteletére. Emlékbeszédet mond Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Ezt követően, fél 11-től szentmise lesz a doni harcokban részt vett katonákért a Kálvária templomban. Homíliát mond és a szentmisét celebrálja Császár István, általános helynök.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!