Eddig spórolhattunk a fűtésen

Megérkeztek ugyanis a mínuszok, ahogy azt a meteorológusok beharangozták. Az enyhe téli időjárásnak köszönhetően eddig még nem kellett sokat fűteni, ezzel csökkenthettük az amúgy januártól megemelkedett fűtésszámlánkon. A távhőszolgáltatás díja ugyanis az év elejétől, központilag, a nemzeti fejlesztési miniszter döntése értelmében országosan drágult, Szombathelyen a díjak 4,2 százalékkal emelkedtek. Éves szinten lakossági fogyasztóknál átlagban, az alapdíjban ez kétezer, míg a hődíjban 5 ezer forintot jelent. Az időjárás előrejelzés szerint a hétvégén Magyarországot is eléri az igazi téli időjárás, az előrejelzések szerint vasárnap már napközben is csak fagypontig emelkedik a csúcshőmérséklet, a jövő hét első napjaiban pedig még hidegebb lesz. A szakemberek szerint azonban van mód a spórolásra, ha például csak 1 fokkal csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, azzal 5-10 százalékos megtakarítást érhetünk el a fűtésszámlán.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek