Magyar-osztrák határ: utak épülnek

Az év első felében megépül az út az osztrák határ közeli Zsirától az ausztriai Locsmánd felé, a Zsira és a burgenlandi Füles közötti utat pedig már használatba is vették az autósok. Az európai uniós támogatással megvalósuló projekt építési költsége megközelíti a 200 millió forintot – mondta Dorogi Árpád zsirai polgármester az MTI-nek. A fejlesztés eredményeként közvetlen kapcsolat létesül az érintett települések között, s a légvonalban néhány kilométerre lévő települések lakói nem kényszerülnek 40-50 kilométeres kerülőre. Emellett javulnak a kerékpáros turizmus feltételei, és az átjárhatóság vonzó lehet a letelepedők számára is, akiknek az önkormányzat közművesített telkeket kínál – ismertette a községvezető. A közlekedési beruházás költségeinek 85 százalékát uniós forrásból fedezik, tíz százalékos az állami támogatás, öt százalék pedig az önkormányzati önrész.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek