Schiffer András lemondott a frakcióvezetői posztról

Az LMP alapítója és eddigi vezéregyénisége, Schiffer András a párt többi vezető testületéből is távozik, és a tisztújításokon sem pályázik semmilyen posztra, de képviselői mandátumát egyelőre megtartja. Indoklásként közölte, stratégiai ügyekben nem érzett kellő támogatottságot maga mögött, valamint "az ellenem irányuló támadások, illetve a kiszivárogtatások kapcsán úgy éreztem, hogy a bizalmi légkör megroppant". Arra a kérdésre, hogy távozása hogyan befolyásolhatja az LMP sorsát, azt felelte, egyetlen párt sem lehet egyszemélyes.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek