Kiemelkedő bérek a műszaki végzettségűeknek

Szerkezetlakatos, ács, szerszámkészítő, gépi forgácsoló, szakács – a nyugat-dunántúli régióban a 2012/13-as tanévben többek között ezek számítanak hiányszakmának – írja a hvg.hu az Eduline adataira hivatkozva. A gazdaság által igényelt szakképesítések régiónként változnak, de jelenleg bárhol az országban jó eséllyel lehet elhelyezkedni villanyszerelőként, kőművesként, hegesztőként és ápolóként is. A hiányszakmák gyors elhelyezkedést ígérnek a munkaerőpiacon – a műszaki végzettségűek ráadásul nemcsak biztos állásra, hanem jó fizetésre is számíthatnak. Ugyanez azonban már nem mondható el az egészségügyi és szociális területen dolgozókról: ők közalkalmazottként nem remélhetnek kiemelkedő bért.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek