A Nemzeti Színház fontos feladatának tartja, hogy a budapesti közönség megismerkedhessen a vidéki és határon túli színházak munkájával. Ezért februárban három vendégjátékkal várja a nézőket a teátrum: Jordán Tamás szombathelyi társulata Az ügynök halálát hozza el a Duna-partra, a határon túlról, Marosvásárhelyről pedig a Platonov és a Bányavirág című előadás érkezik. Február 28-án, a szombathelyi társulat Hamvai Kornél új fordításában, Valló Péter rendezésében színre kerülő előadásában Willy Loman-t Jordán Tamás alakítja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!