Tinódi emléknap Sárváron

Január 31-én, kedden rendezi a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a hagyományos Tinódi-emléknapot, az énekmondó halálának 456. évfordulójának alkalmából. Január 29-én, vasárnap a 10.00 órás nagymise keretében emlékeznek meg Tinódi Lantos Sebestyénről a sári templomban, akit a hagyomány szerint a Sári templom kertjében temettek el. Január 31-én Sárváron ünnepi beszédet mond Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója a várparkban álló Tinódi-emlékműnél. A beszédet koszorúzás követi, díszőrséget áll a Nádasdy Ferenc Bandérium, majd Bognár Szilvi és zenekara ad világzenei koncertet a Nádasdy Múzeum dísztermében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek