Waldorf kiállítás az MMIK-ban

Az Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kiállítást szervez Szombathelyre, melynek az MMIK Élő- Tér Galériája biztosít helyet. A tárlat január 23-tól február 9-ig megtekinthető. A táblaképek a diákok művészeti tantárgyakon készített, az ünnepekhez és évszakokhoz kapcsolódó munkáit mutatják be, emellett a gyerekek füzeteit is kiállítják, melyek kitűnően szemléltetik a Waldorf iskola jellegzetes reform oktatási módszerét. A kiállítás tulajdonképpen beharangozó, illetve kísérő eseménye annak, hogy az iskolában nyílt órákat hirdetnek meg.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek