Halált okozó testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a 84 éves asszony ellen, aki egy vita során halálra verte 62 éves lányát, csütörtök hajnalban, a Békés megyei Gerendáson - értesült a HavariaPress. A helyszínen belehalt sérüléseibe az a 62 éves nő, akit 84 éves édesanyja egy családi veszekedés során vert össze, csütörtök hajnalban, gerendási tanyájukon. A nyomozás eddigi adatai szerint anya és lánya gyakran veszekedtek, és a lány többször is megverte idős édesanyját. A rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást, szakértők bevonásával. Az idős asszony kihallgatása jelenleg is folyamatban van. (Forrás: HavariaPress)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!