Logisztikai központ épül Gyöngyösfaluban

Ősszel megépülhet a 87-es út mellett, a „Fagyöngy söröző” és a halastó között a logisztikai központ. Az adásvételi szerződést karácsony után írta alá Tar János polgármester a beruházóval – számol be Kőszeg havilapja. A részben magánkézben lévő földterületet az önkormányzat korábban megvásárolta, kivonta a földművelési területből. A lakosságot falugyűlésen tájékoztatták a tervekről. A 2,6 hektárnyi területen egy 1400 m2-es csarnok épül. Jelenleg az építési tervek készülnek. A beruházás hasznát az önkormányzat a falu fejlesztésére fordíthatja.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek