Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása

Két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van - mondta Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatása alapján. A miniszterelnök kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

"Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - jelentette ki. Orbán Viktor a műsorban hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, de az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon. Ha azonban van olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - ígérte.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek