A szakképzést segítő együttműködési megállapodást kötött az Opel Szentgotthárd Kft. a Rába-parti város III. Béla Szakképző Iskoljával és bevonták együttműködő partnerként a Vasi Területi Integrált Szakképző Központot is - tájékoztatta Légrádi Edit, a szentgotthárdi Opel gyár szóvivője az MTI-t. A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd azt a jelenleg még kialakítás alatt lévő oktatási központot, amelyet a gyár területén hoznak létre, és amely elsősorban az Opel munkatársainak elméleti és gyakorlati továbbképzését szolgálja. Solt Tamás, az Opel gyár igazgatója az együttműködési megállapodás aláírásakor a közlemény szerint hangsúlyozta: az Opel természetesen saját munkaerő utánpótlását is segíteni kívánja azzal, hogy az eddigi jó kapcsolatra alapozva még magasabb szintre kívánja emelni együttműködését a helyi szakképző intézményekkel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!