Videoklip pályázatra várják a jelentkezőket

A Weöres Sándor Színház az SEK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékkel együttműködésben videóklip pályázatot hirdet az egyetemi hallgatók és a középiskolai tanulók számára. A pályázat célja, hogy bemutassák a diákság és a színház egymáshoz való viszonyát. A pályaműveket a „Színház és én” tematikában várják. A filmnél műfaji megkötés nincs. Jelentkezni egyénileg, vagy alkotógárdaként egyaránt lehetséges. Leadási határidő: 2012. április 6. A pályaműveket egy független szakmai zsűri értékeli, az alkotásokat május 9-én a Weöres Sándor Színház a Film Egyetem Színház Találkozás fesztiválon mutatja be. A legjobb 10 pályamű a fesztivált követően 30 napon keresztül a Színház külső homlokzatán elhelyezett LED falon lesz látható, valamint az alkotói díjazásban is részesülnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek