Szakmák színháza ma Szentgotthárdon

A szombathelyi Weöres Sándor Színház rendezésében és előadásában ma a szentgotthárdi fiatalok nézhetik meg a Szakmák Színháza című előadást. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Program keretében elsősorban a pályaválasztás előtt álló általános iskolás diákok részére hozta létre az előadást a Szombathelyi Színházzal együttműködve. Jordán Tamás igazgató és társulata nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy színpadi jelenetek segítségével mutassa be és tegye vonzóvá azokat a szakmákat, amelyekben már jelenleg is jelentős a szakemberhiány és a felmérések szerint a jövőben sem remélhető, hogy elegendő lesz a felvételre jelentkezők száma.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek