A Telesar V elnevezésű robotot úgy építették meg japán tervezői, hogy képes követni az emberi irányítást, de közben a robotot irányító ember ugyanazt látja, hallja és érzi, amit android társa. Mintha a James Cameron rendezte Avatar elevenedne meg, amelyben az amerikai katonák képesek irányítani egy olyan testet, amely egy idegen világ másik fajának genetikai sajátosságait hordozza - írta a találmányról a The Daily Telegraph online kiadása. Az effajta robotoknak nagyon jó hasznát lehet venni olyan helyzetekben, amikor az emberi jelenlét kockázatos - magyarázta Tacsi Szuszumu, a Keio Egyetem professzora. Egy elképzelés szerint a tavalyi földrengés és szökőár nyomán megrongálódott fukusimai erőműben is alkalmazni lehetne ilyen androidokat. "Fontos, hogy olyan robotok készüljenek, amelyek radioaktív környezetben tudnak dolgozni, és ez az, amit megcéloztunk" - mondta Tacsi professzor. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!