Kína folyóinak és állóvizeinek mintegy 40 százaléka volt súlyosan szennyezett 2011-ben, s a 75 milliárd tonnát is meghaladta az ország vizeibe év során eresztett szennyvíz mennyisége - közölte a kínai vízkészlet-gazdálkodási minisztérium. A kezeletlen vízhelyzet ma már az ország fenntartható fejlődését veszélyezteti, az ugyanis a gazdasági és társadalmi fejlődést gátolja - mondta Hu Sze-ji (Hu Siyi) miniszterhelyettes. Az egy főre jutó vízkapacitás Kínában mindössze 2.100 köbméter, a nemzetközi átlag kevesebb mint egyharmada. A városok kétharmada valamilyen szintű vízhiánnyal küszködik, 300 millió vidéki lakos számára pedig nem biztosított a biztonságos ivóvízhez való hozzájutás. A kínai folyók közel 20 százaléka olyannyira szennyezett, hogy nemcsak vizeik fogyasztása, de mindenféle kapcsolat veszélyt jelent az emberekre - kongatta meg a vészharangot a minisztérium. Az államtanács, vagyis a kínai kormány a héten a vízhasználatra vonatkozóan a "legszigorúbb kritériumok" követését irányozta elő. A talajvízkészletek kitermelésének szabályozásán is szigorítanak majd, s a vízi ökológiai rendszer állapotán is javítanak. A következő 10 év során a kormány négyezer milliárd jüant (140 ezer milliárd forint) fektet vízvédelmi projektekbe, ebből 1,8 ezer milliárd jüan (63 ezer milliárd forint) jut a jelenlegi (2011-15) ötéves terv időszakára. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!