Zökkenőmentesen az Opel Szentgotthárdon

Lapértesülések szerint a GM amerikai központjában lépésekre készülnek, hogy csökkentsék az elmúlt hónapokban keletkezett hiányt, várhatóan néhány európai összeszerelő üzem bezárására is sor kerülhet a közeljövőben. Az Opel szentgotthárdi gyárának működése azonban nincs veszélyben – mondták el a cég vezetői a Gotthárd Tv-nek. A szentgotthárdi gyár menedzsmentje azt az információt adta, hogy mindent megtesznek azért, hogy az Opel Európában újra nyereségessé váljon. Jelenleg is stratégiai tárgyalásokat folytatnak a cégen belül és az anyavállalattal. Szentgotthárdon folyamatosan zajlanak a fejlesztések, tavaly 500 millió eurós beruházással új motorgyárat kezdtek építeni, a próbatermelés tavasszal kezdődik. Még az idén elkezdődik a három új motorcsaládból az elsőnek a gyártása.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek