A május 1-jét követő állami átvétel után Körmenden, a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházban megszűnik a szülészet, várhatóan csökken az aktív ágyak száma, de megmaradhat a sebészeti ellátás, sőt azt fejleszthetik is - közölte Bárány Győző főigazgató az MTI érdeklődésére. A jövőben várhatóan a megyei kórház, vagyis a szombathelyi Markusovszky Kórház irányítása alatt dolgoznak. Az ellátások egy épületbe kerülnek, s ezt uniós források felhasználásával felújítják. Bárány Győző szerint a közös irányítás miatt gazdasági, adminisztratív területen létszámcsökkentés várható, de ez a nővéreket, orvosokat nem érinti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!