Nyilván lehetne legyinteni is: megint egy kommersz próbálkozás, ami igyekszik meglovagolni a globalizmus által trendivé tett kultúrák közti találkozás, a „Kelet megtermékenyíti a lelassult és enervált Nyugatot” jellegű, leginkább a Gettómilliomos körüli hisztériával csúcsra járatott sztorikat. Sőt, ezt a filmet lehetne pusztán a romantikus vígjátékok utóbbi években az érettebb karakterek felé történt elmozdulása újabb kísérletének is tekinteni. A Marigold Hotel finomsága, mélységei és humorral-iróniával oldott bölcsessége úgyis kifog minden ilyen címkézési kísérleten...
A minőségi iparosból lassan tényleg kismesterré érő John Madden tavalyi remeklésében az előbb jelzett főtémákat nem közhelyes történetben láthatjuk viszont. Kelet és Nyugat összesimulása most sokkal komplexebben történik, kölcsönösségen és egészen mély empátián alapul. A felszínesen egzotikus és szentimentálisan sekélyes jeleneteket is tartalmazó mese mögül egyszer csak lassan kibomló, egymást nem minden konfliktus nélkül átható, nem utolsó sorban valódinak látszó sorsok bukkannak elő. Komolyabb tétre menő drámák és szembesülések. Váratlanul előálló vagy sokáig tologatott döntési helyzetek és számvetések.
Ezt hívják például cross-overnek
A Keleti nyugalom magyar alcímet kapott sztori Deborah Moggach angol írónő egy 2004-es regényén alapul. A sztori szerint vagy fél tucat idős angol nő és férfi, különböző sorsfordulatok és egyéni tragédiák, nyugdíjazás vagy betegség, netán élethossziglan visszafojtott kalandvágy és kíváncsiság által vezéreltetve Indiába utazik. Először balszerencsének látszó döntésük révén egy vidéki, a brit uralom idején fénykorát élt, düledező palotában vesznek ki olcsó szállást.
Az induló szállodát az anyjának férfiasságát bizonyítani akaró, az üzleti érzéket rámenős szövegeléssel kipótoló fiatalember, Sonny ( Dev Patel a Gettómilliomos-ból) irányítja. Impulzív kapkodásáról és figyelmes gondoskodásáról csakúgy nem lehet tudni, hogy a biztos csőd vagy a jól megérdemelt siker felé halad-e, mint ahogy a jóléti környezetből kiszakadt, életük alkonyán magukat, a társat vagy a megbékélést, esetleg a még mindig fel nem adott nagy kalandot kereső szépkorúak próbálkozásainál.
Amikor elutazol, hogy megtaláld azt, ami benned van
A málladozó, de még mindig varázslatos hangulatú falak között keresi az új otthonát és lelki békéjét a film netes blogot vezető belső narrátora, a férjét elvesztő és annak adósságai miatt Indiába kényszerülő Evelyn (a mindig nagyszerű Judi Dench). A csípőprotézis műtétjére az otthoni várólisták helyett az egykori gyarmatra utazó, mogorva és idegengyűlölő Muriel ( Maggie Smith). A nyugdíjazott, egykori gyarmati fiatalkora nagy lelkiismereti dilemmájával szembe nézni igyekvő meleg bíró (a szintén korrekt Tom Wilkinson).
Az ismerkedési klubok megaláztatásai és a magányosság elől messze futó, magát lélekben ma is huszonévesnek képzelő amorózó, Norman ( Ronald Pickup huncut alakítása). Aki méltó versengő társat kap a konszolidált nagymamai szerepétől menekülő, kikapós-rámenős Madge ( Celi Imrei) személyében. És végül ott van a kihűlt kapcsolatukat megmenteni igyekvő házaspár, a tapintatos és érzékeny Douglas ( Bill Nighy mindig jó, de most különösen) és kissé besavanyodott, keserű Jean ( Penelope Wilton).
A szereplők történetei lassan, tartózkodó tempóban bomlanak ki egymás és a néző előtt is. Óvatos és tétova ismerkedések és barátkozások kezdődnek. A hely egyszerre évezredesen ősi és szilárd értékeken és szokásokon alapuló, ugyanakkor lüktetően átalakuló és impulzívan modern, tarka szellemisége és atmoszférája fokozatosan minden karaktert magával ragad. Saját karmája felé - hogy stílszerűek legyünk. És hogy a mozi nézhető és szórakoztató maradjon, természetesen a szálakat szépen egymásba sodorják, a kilógó és kócos részeket mind eldolgozzák nekünk az alkotók.
Giccses? Nem giccses? Szívből, igazán?
A giccsesség csábítása mégis csak elkerüli a Marigold Hotel-t és a film a befejezésig az igazi, feltöltő embermesék hiteles hangulatait hozza. Ennek egyik fő forrása az egymásba érő emberi sorsok mély és humánus ábrázolása. Az irónia és a visszafogott humor pedig garantálja, hogy mindez szinte végig pózmentesen és kellő empátiával történjen meg. A kivétel nélkül remek színészi alakítások mellé karakteres, a Ravi Shankar-féle Kelet-Nyugat lemezek dallamait idéző kísérőzenét ( Thomas Newman) kapunk.
John Madden filmjének érettségét és színvonalát jelzi az is, hogy a kultúrák közti törésvonalak, kommunikáció nagy témáját igazán komplex módon kezeli, amikor mind a nyugati, mind az indiai oldalon meglévő belső konfliktusokat is a vászonra varázsolja. Ezek közt a legerősebb nyilván az ősi hagyományokkal és elvárásokkal az energikus modernitás jegyében megküzdő Sonny és lenyűgözően nőies szerelmének, Sunainának ( Tena Desae) a fiú anyjával való ellentmondásos, de jó befejezéssel bíztató küzdelme.
Ha már műfaji rokonság és filmes hibridek, akkor címkézzük a Marigold Hotel-t a Gettómilliomos és az Ízek, imák, szerelmek kiforrottabb, igazabb és pozitívabb keresztezésének. Leginkább pedig fogadjuk el és próbáljuk megélni a film kicsit hollywoodias, de kellően hihetően alátámasztott üzenetét: a történetek mindig a jó befejezés felé tartanak és az a történet, aminél nem ezt érzed - annak nincsen még itt a vége.
