Többszáz ember maradt gáz nélkül Szombathelyen

Folytatódik a gázmizéria, újabb társasházakat kapcsoltak ki a rendszerből, milliós a felújítási költség.

Még januárban elsőként a Nyugat.hu számolt be róla, hogy Szombathelyen a Szűrcsapó utca egyik házában a gázcsapok rossz állapota miatt a tél közepén ki kellett költöztetni az ott lakó 78 családot. Azóta kiderült, hogy nem ez a ház az egyetlen, ahol "gázos" a helyzet, a városban több ház is a kizárás sorsára jutott. Ezek főként a 70-es éves előtt épült házak, amik más szabványok szerint és más minőségű gázra (száraz helyett nedvesre) lettek tervezve. Az azóta történt technológiaváltás miatt ezekben a házakban a csövek és csapok csatlakozásainál előfordul hogy szivárog a gáz.

A Szelestey utca 4.
A Szelestey utca 4.
Horváth Balázs

Gáz hogy nincs gáz a bérházban

Ez történt júniusban az Óperint és a Dózsa György utcák sarkán lévő, a Szova Zrt. tulajdonában álló házban is. A lakók elmondása szerint az épület alagsorában lévő gázelzárónál a lakók észrevették hogy ömlik a gáz, ezt bejelentették a Szovának, akik egy szerelőt küldtek ki, aki pur-habbal körbenyomta a gázcsap körül. A megoldás csak pár hétig működött, amikor is újra elkezdett ömleni a gáz, így a lakók újra a Szovához fordultak. Az újabb ellenőrzésnél kiderült, hogy nem csak itt, hanem a gangon lévő gázcsapoknál is szivárgás van.

A Szelestey utca 4.
A Szelestey utca 4.
Horváth Balázs

Újabb ígéretet kaptak arra, hogy javítják a hibákat, de az egyik lakó elmondása szerint mivel még mindig nem kaptak semmi tájékoztatást arról, hogy mikor szüntetik meg a szivárgást, ezért beszóltak a tűzoltóságra, akik a helyszíni ellenőrzéskor robbanásveszélyt állapítottak meg, ami miatt június 27-én a teljes lakóházban a gázszolgáltatást a szolgáltató kikapcsolta. A Szova Zrt. úgy tudjuk, hogy a főzéshez villanyrezsókat osztott ki addig, amíg a gázrendszer hibáit meg nem csinálják.

Hiányolják a tájékoztatást

A lakók azóta is hiányolják a folyamatos tájékoztatást, azt is csak pletykaszinten tudják, hogy a fűtési szezon kezdetére tervezik az elkészülést. Addig marad a villanyrezsó, amit viszont a ház elektromos rendszere nem bír el, ezért sokszor csak a lakásokban, de volt hogy a teljes ház főmegszakítóját vágta le a megnövekedett áramfogyasztás. A lakók amiatt is panaszkodnak, hogy a havi villanyszámla 6-15.000Ft-tal több lett, gázzal sokkal jobban tudtak spórolni. Sokan ki sem tudják fizetni a megnövekedett rezsiköltségeket.

A Szelestey utcában is hasonlóan jártak

Hasonló cipőben járnak a Szelestey utca 4. lakói is, őket szintén kikapcsolták a gázrendszerből. A házban hétfőn lesz lakógyűlés, akkorra kell eldönteni a lakóknak, hogy vállalják-e a gázrendszer felújítását, vagy áttérnek a villanytűzhely használatára. Mindenképp tetemes költséggel kell számolniuk, mert az utóbbi esetben a lakások elektromos rendszerét kell felújítani. Ebben a házban a helyzetet bonyolítja, hogy a földszinten lévő gyógyszertáron megy keresztül több vezeték is, itt kellene bontani a cserékhez.

A Szelestey utca 4.
A Szelestey utca 4.
Horváth Balázs

A fentieken kívül úgy tudjuk, hogy a városban még több helyen is ugyanígy jártak a lakók, mindenhol a falújítás költsége több százezer forintra rúg lakásonként, de a felújítási alapok is milliós tétellel rövidülnek meg a közös közművek cseréjekor.

Miért van ekkora balhé és hogyan lehetne megelőzni?

Több évtizeddel ezelőtt ezeket a rendszereket más szabványok szerint tervezték, azóta az ún. nedves gázról a száraz gázra tértek át a szolgáltatók, emiatt a régen - jellemzően a 70-es évek előtt - megépített házakban a tömítések hiánya miatt a csatlakozásoknál most szivárgás van. Miután ezt észreveszik, a bejelentés után a gázszolgáltatóknak nincs más lehetősége, mint kizárni a rendszerből a robbanásveszélyes fogyasztókat. Mivel sok helyen csak egyetlen főcsap van a házba bejövő gázvezetéken, és a felszálló ágakon külön nincs lehetőség elzárásra, ezért ez egyszerre nagyon sok embert - sokszor akár egyszerre több lépcsőházat - is érinthet.

A visszakapcsoláshoz nem elég a helyszíni szivárgás megszüntetése, hanem az új szabályozás miatt ilyenkor a ház teljes gázrendszerét - beleértve a fogyasztói oldalt a lakásokban is - az új szabályoknak megfelelően kell kialakítani, mintha csak egy újonnan a hálózatra csatlakozó vadiúj lakásról lenne szó. Cserélni kell például a gáztűzhelyekhez csatlakozó flexibilis csöveket is merevre, és például az új szabályok szerint a konvektorok kivezető csöve sem érkezhet hungarocell borítású falhoz, mert ez is tűzveszélyes.

De ezek még csak az egyszerűbb példák, sokszor megoldhatatlan helyzet elé kerülnek a lakók, amikor is például egy nyílt lángú gáztűzhely vagy bojler olyan helyiségben található, ahol nincs az új szabályoknak megfelelő szellőzés, ilyenkor szellőzők beépítése szükséges elvileg, de ez sokszor például csak olyan nyílászáróra való cserével lehetséges amin automata szellőző van, de néhol még ez sem elég, ott gyakorlatilag csak a beton homlokzati falba vágott lyukkal lehetne megfelelő szellőzést biztosítani, ami egyszerűen nem kivitelezhető. Ilyenkor jön a gázüzem teljes átalakítása elektromosra, ami a teljes elektromos hálózat - beleértve a lakásokon belüli és azokon kívüli vezetékeket és egyéb kiegészítőket - felújításával jár, nem beszélve az új villanytűzhelyek, bojlerek beszerzéséről. A konvektoros lakásoknál pedig a fűtés teljes újragondolása is szükséges. Mindez horribilis összegekbe kerül, amit a lakók nagy többsége képtelen kifizetni.

A megoldás az lenne, hogy minden ház felülvizsgáltatja a gázrendszerét, és még a kizárás előtt megelőző intézkedéseket tesznek, mert ilyenkor nem kell az egész felsorolt tortúrát végigjárni, hanem egy karbantartás keretében megelőzhető lenne a probléma. Természetesen ez is költségekkel jár, de nagyságrendekkel kisebbel, mintha a végsőkig várnának az amúgy is elkerülhetetlen felújítással.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyi gázmizéria - Gőzerővel javítanak

Már szénsavval tisztítják a csöveket a kitelepített háztömbben, Szombathelyen. Az otthonmaradók kitartanak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet