Hangulatomat mindössze csak annak a nagyszínpad mögé "beengedő" státuszba osztott, megnyerő külsejű (erősen hajhullásos) úriembernek sikerült felkorbácsolnia, aki a sajtós akkreditációs lapon főszerkesztőm (női) nevét nagynehezen kibetűzve a lesajnáló szemmelverés tényét találta elkövetni rajtam, merhát hogy merem én őt hülyének nézni, hiszen mégiscsak az erősebbik nem jellegzetes vonásait hordozom magamon, úgymint mélyenszántó hangfekvés, zabolátlan pofaszőrzet és az egyes bódékba népcsalinak kihelyezett amazonok mozdulataitól bizsergő kettő darab here. Gyorstalpaló felvilágosítás után alig észrevehetően kigyúlt benne a láthatatlan villanykörte, de arra azért kíváncsi lennék, hány emberrel játszották el ezt a kis játékot fenenagy unalmukban. A zuhé intenzitása növekedésnek indult, így bevetettük magunknak az első olyan sátorba, ahol számunkra elfogadható zene, esetünkben némi reppmjúzik szólt. Mindez ugyan az általam nem kifejezetten elviselhető germán nyelven, plussz egy térképen fel sem tüntetett - nyilván önerőből felhúzott - sátorban bonyolódott, de legalább optimistává tett az este későbbi részével kapcsolatban (azt leszámítva, hogy utána sehallselát üzemmódban kerestük a Tilos Sátort, pedig ott volt a németektől száz méterre).
Közben mindenfelé füstölögtek az étkek, kolbásztól a jégkrémig, szigorúan az egyezményesen meghúzott négyszázötvenes ár alatt. Seritalból kétféle akadt valamennyi büfében, kettő- illetve háromszáz forintos kivitelben, attól függően, hogy szomjunkat a nemzeti vagy az uniós termék hivatott oltani vala. Ezekből egy keveset a Magic Mirror sátra mellett magunkba zúdítottunk, és mire a Sziget-melléklet átfutásának fennkölt célzatával kezembe vettem volna egy átázott Magyar Narancsot, beiktatásra került egy áramszünet. Ha már így állunk, hódítsuk meg a Nagyszínpad feljárólapozott küzdőterét, ahol már csak az egyes lapok közül a rájuk nehezedő teher miatt kispriccenő sárcsimbókokkal kellett zöldágra vergődnünk. Shaggy-re jókora sereglet gyűlt össze, akiknek a mikrofont szexuális metafóraként használó (azt a slicce fölött félig gatyájába tűrő) művész úr láttán nem kellett sokáig mondani, hogy fel-a-kezeket. "Bjudapeszt, ár jú redi?" - hangzott el gyakran, és a tömeg valóban komplett készen volt, akár a duplavirsli. Ezt meglovagolva egy Rita nevűt is felcibáltak a színpadra, hogy aztán az ötletgazdag privátgoldos koreográfiákat megszégyenítően körbeállják, majd angyalokról duruzsoljanak neki jól.
Snitt, máris a kajáldákkal és ivórészlegekkel körülvett WAN2 sztédzs mellett hüledezünk, a színpadon az ausztrál illetőségű Ganga Giri az arra vevőket hajszolja éppen valami idétlen technokulimászba, de mi két orrnyergen szegecselt német punkkal szemben langyos makarónival nyugtatjuk magunkat, hogy talán csak kintről hallatszik ez olyan erőtlennek (goának viszont elmegy, talán az is). Soron következő artista a javarészt szombathelyiekből álló Dubcity Fanatikz, és mivel az emberi ego szívós kérgén parazitáskodó öndícséret állítólag nem helyénvaló, saját házunk elé meg nem szarunk, ezért tartózkodom a véleményezéstől, a Dub Pistols előadásától viszont nem annyira. Mi több, a műsor közepe táján az arcomtól pár méterre suhant el az egyik MC izzadt fizikuma, egyenesen a tömeg felé, hogy végül a vaskorláton landoljon. Teringettét, az a mocsok gravitávió. Szerencséjére a következő ugrások már révbe értek, amint az a mellékelt ábrán is látható. The show must go on, nekünk pedig hazafelé, így végigkísérhettük egy ideggyenge taxis arcizmainak metamorfizálódását, fokozódó türelemfogyástól a mérsékelt haragig. Tanulság: mogyorós kürtőskalácsot ne zabáljunk az anyósülésen, mert a sofőr feltehetően észreveszi azt.
