A Velemi Önkéntes tűzoltó testület jelenleg 30 felnőtt és 10 ifjúsági taggal felügyeli Kőszeg-hegyalja falvainak tűzbiztonságát. A testületnek egy 30 éves tűzoltó autója van, és bár a kocsi megfelelő műszaki állapotban van, most a tartályában lévő belső gumi elöregedett, kilyukadt. Putyora Roland parancsnok rádiónknak elmondta, 200 ezer forintra van szükségük ahhoz, hogy a tartály olyan bevonatot kaphasson, ami hosszú távra megoldaná a problémát. Működőképes autó nélkül nem tudnak együttműködni a szombathelyi hivatásos és a kőszegi önkéntes tűzoltósággal sem. Ezért Velemben csekkeket, szórólapokat küldtek ki és akcióba kezdtek a legismertebb közösségi portálon is. Putyora Roland hozzátette, volt, hogy hiába érkeztek ki a helyszínre, a műszaki hiba miatt nem tudták megkezdeni az oltást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!