Demonstráció Gyöngyösi Márton látogatása ellen

2012 novemberében Gyöngyösi Márton a Jobbik országgyűlési képviselője parlamenti felszólalása során annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Most a jobbikos politikus országjáró körútra indult, ma érkezik Szombathelyre. 18.30-tól a Savaria Moziban tart előadást. Ezért a Riadólánc Mozgalom tagjai, a társuló civil és politikai szervezetekkel együtt néma tüntetéssel tiltakoznak a mozi előtt 17:45-től. Közleményükben hangsúlyozzák, nem a Jobbik egyik képviselője, hanem a Jobbik, mint párt megnyilvánulásai ellen. Jobb és baloldali politikusok is ott lesznek szombaton a Savaria Mozi előtt, Czeglédy Csaba szerint ilyen nagy az összefogás mellett talán jogilag az is megoldható lenne, hogy a politikusnak a város ne biztosítson helyet saját intézményében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek