Fürdőkultúrára nevelik a vasi gyerekeket

A Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat Vas megye fürdőivel és a Vasivízzel együttműködve kampányol, hogy a gyerekek már ebben a korban megismerjék a helyes fürdőhasználatot, a gyógyvizeket. A vízminőség rajtad is múlik elnevezésű programhoz a Bolyai ötödikes diákjain kívül Sárvárról és Celldömölkről is csatlakoztak iskolások, akik többek között rendhagyó órákon és fürdőbejárásokon vesznek részt. Dr. Stánicz Éva megyei tisztifőorvos az eddigi tapasztalatokról elmondta: a diákok ismerik, de nem mindig alkalmazzák a szabályokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek