Szombaton diplomaosztó

Szombaton 11 órától tartja diplomaosztó ünnepségét a Savaria Egyetemi Központ az AGORA – Művelődési és Sportházban. A rendezvényen 140 keresztféléves képzésben végzett hallgató kap majd diplomát. Mindhárom kar diákjai képviseltetik magukat: geográfusok, biológusok, rekreációs és kommunikációs szakemberek, történészek egyaránt ünnepelhetnek majd holnap. Az a néhány végzős, aki mindenből jelesre vizsgázott, kitüntetéses diplomát kap - tájékoztatott Dr. Czetter Ibolya rektor-helyettes. Hozzátette: évek óta visszatérő probléma, hogy a hallgatók egy része nem rendelkezik a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsgával, ők végzettséget igazoló oklevelet kapnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek