Súlyos milliókba került a megyei önkormányzat utazási irodájának, a Savaria Tourist Kft-nek, hogy az egyik alkalmazottja a tippmix nevezetű játék megszállottjává vált. A bibi az volt, hogy az illető még 1999-ben az Árkádia Üzletközpontban az utazások, pénzváltások mellett egyben a szerencsejátékok értékesítésével is foglalkozott. Az alkalmazott a saját fogadásnak tétjeit később, a nyereményekből befolyó összegből fedezte. Ám elszámította magát, mert egyrészt nem jöttek az eredmények, másrészt 1999 végén nem a megszokott hatnapos határidővel, hanem korábban kellett befizetni a téteket. Ugyan még megpróbálkozott az illető egy gyenge postai csekkhamisítással (kétmilliót feladott, 22-t elkönyvelt), de a Szerencsejáték Rt.-nél kibukott az ügy. Az utazási iroda és az állami cég közötti megállapodás alapján a Savaria Tourist Kft. 24 milliót fizetett az ügy miatt, az alkalmazott csalás és magánokirat-hamisítás miatt pedig két évet kapott a Vas Megyei Bíróságtól.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!