Mentők: átlagos szombati munkanap

A mentőszolgálatnál már szinte egy átlagos szombati nap szerint zajlik a munka - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-nek. Mint felidézte, a csütörtök délutáni baleseti hullám nyomán a mentőszolgálatnál a veszélyes időjárási viszonyokra való tekintettel számos rendkívüli intézkedést hoztak. Így például készenlétbe helyezték a tömeges baleseti egységeket, ezenfelül minden megyében mentőorvosi kocsikat állítottak szolgálatba, a fővárosi mentőellátást 10 további mentőegységgel erősítették meg.

Győrfi Pál elmondta: a rendkívüli időjárási körülmények közepette több mint 1500 mentődolgozó teljesített szolgálatot. A készenlétet még szombaton is fenntartották, de mint a szóvivő kiemelte: mostanra sokat javult a helyzet. Nagyjából egy átlagos szombatnak megfelelő esetszámot regisztráltak, a mentők munkájában nincs fennakadás - tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek