Télies útviszonyokra kell számítani

A Dunántúlon változó intenzitással havazik, ezért egyes térségekben télies útviszonyokra számíthatnak a közlekedők - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap reggel az MTI-vel. A társaság Útinform szolgálatának reggeli összesítése szerint a Dunántúl déli, középső, nyugati és északnyugati részén, továbbá Solt környékén havazik vagy szállingózik a hó. A főutak burkolata a csapadékos területeken általában sónedves, Zalaegerszeg, Pécs és Szekszárd környékén latyakos, ugyanakkor Veszprém megyében és Tamási térségében havas. A mellékutakon egyelőre téliesek az útviszonyok, a Dunántúlon sok helyen havasak, Harkány környékén a reggeli fagyok miatt jegesek az alsóbbrendű utak. A Dunántúl déli részén, továbbá a Duna vonalától keletre több helyen közepes erejű a légmozgás. Erős szelet jelentettek Kaposvár, Dabas, Szikszó és Gyomaendrőd környezetéből.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek