Megalakult az ország első járási mentőcsoportja, a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport. A tagok önként vállalták, hogy tevékenyen részt vesznek a kőszegi járás védelmében. Az ünnepélyes eskütételre, majd a mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlatára április 6-án kerül sor. Az ünnepélyes eskütételen tiszteletét teszi, és a gyakorlatot megtekinti Básthy Tamás országgyűlési képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, valamint Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke. A rendezvényt egész napos kísérő programok színesítik. Gyermekprogramokkal, foglalkoztató feladatokkal, informatikai sátorral, tűzoltó családi nappal várják az érdeklődőket, megtekinthető lesz a Kőszegi Járási Írottkő mentőcsoport eszközállománya, szakfelszerelései, továbbá bemutatkozik, tűzoltás-technikai és eszközbemutatót tart a kilenc Kőszeg-hegyaljai Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!