Kedden indul a szociális hét

Holnap kezdődik a már 17., hagyományos tavaszi szociális hét Szombathelyen, amely péntekig tart. Ehhez kapcsolódóan már ma délután 14 órakor, a Weöres Sándor Színház aulájában a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szervezésében a Szikla Pszichiátriai Betegek Nappali ellátottjainak művészetterápiás alkotásaiból nyílik kiállítás. A szociális hét idei témái egyébként a „Felelősséggel önmagunkért, egymásért!” mottó köré szerveződnek. A nyitónap egyik előadója lesz dr. Zacher Gábor toxikológus is, de dr. Czeizel Endre orvos-genetikus is a vendége lesz a szociális hétnek. Ő a felelős gyermekvállalásról tart majd előadást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek