A délelőtti órákban a Rohonczi és Bartók Béla úton ellenőríznek. A VASIVÍZ szakemberei évente két alkalommal végezik el ezt a vizsgálatot. Azt ellenőrzik, hogy az adott tűzcsap működése megfelel-e a hatályos előírásoknak. Ezek a munkálatok nem járnak vízelzárással. A működésképtelen tűzcsapokat a VASIVÍZ ZRt-nek soron kívül javítani, illetve cserélnie kell, ebben az esetben a rövid ideig tartó vízszolgáltatási szüneteket követően a víz átmeneti elszíneződése várható, mely az egészségre ártalmatlan. A cég a lakosság türelmét és megértését kéri.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!