A MÁV-START régóta várt igényeknek tett eleget – a mosonmagyaróvári, veszprémi és zalaegerszegi állomás jegypénztára után – a celldömölki pénztárak is megújultak. Az évente közel hatszázezer darab menetjegy értékesítését teljesítő jegypénztár teljes körű, a munkakörülményeket javító, az utasok és az ott dolgozók komfortérzetét növelő felújításon esett át. A korszerűsítés során – többek között – a kiszolgáló ablakokat biztonsági üveggel, korszerű tolótálcás pénzátadó berendezéssel és spotlámpás megvilágítással látták el. Az utasok a két megújult jegypénztárban azon felül, hogy megválthatják a belföldi illetve nemzetközi menetjegyeiket, utazási és menetrendi információkat is kaphatnak, megrendelhetik a csoportos utazásaik menetjegyeit és az ehhez kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!