L. József beismerte, hogy ő fojtotta meg Király Tamás divattervezőt, a büntetett előéletű férfi vallomásában kábítószer-függőségére és szellemi fogyatékosságára is hivatkozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője a fővárosban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Szigeti József elmondta: térfigyelő kamerák felvétele alapján megállapítható, hogy a 39 éves gyanúsított az utcán találkozott a 60 éves divattervezővel. Miután felmentek Király Tamás lakására, L. József szóváltás után bántalmazta, majd megfojtotta a művészt. Ezután a lakásban talált értékekkel elmenekült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!