3 éves kortól csak az étkezésért kell fizetni, térítési díjat nem szednek a szombathelyi bölcsődékben, ahol jelenleg majdnem 100 üres férőhely van. Az új szabályok szeptemberben lépnek életbe. A változtatásnak az az oka, hogy a szülők a harmadik életév betöltése után szinte rögtön kivették a gyerekeket a fizetős bölcsődéből és átvitték az amúgy is zsúfolt óvodákba. Az új szabályok most nem erre ösztönzik a szülőket, sőt! A változtatások között szerepel, hogy év közben nem lehet átvinni óvodába az időközben harmadik életévét betöltő gyereket. Váltásra mindig csak a nevelési év végén, szeptembertől lesz lehetőség – mondta el rádiónknak Sebestyén Bianka, az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!