Kötéllel a nyakában jelent meg a Fidesz egyik alapítója

Kötéllel a nyakában jelent meg a Fidesz tizennegyedik születésnapján Csaba Iván a Fidesz egykori alapító tagja, aki még 1993-ban lépett ki a szervezetből. Csaba Iván nyílt levelet intézett a jelenlévő pártvezetőkhöz. Eszerint a Fidesz konzervatív fordulata párosult a demokratikus alapértékekkel való szakítással is és a párt a politikai kirekesztés útjára tévedt. Ez a folyamat nem akkor kezdődött el, amikor egykori barátom, Kövér László néhány napja kötelet és szöget ajánlott azoknak, akik tőle eltérő módon képzelik el Magyarország jövőjét - fogalmazott, hozzátéve, hogy a közéleti rombolás tanúi lehettünk akkor is amikor Orbán Viktor beiktatási beszédében azt mondta: aki a magyar nemzet részének tartja magát az kormánya programjára szavaz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek