Kedden rendezték meg Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti épületében a középiskolások részére szervezett közlekedésbiztonsági verseny megyei döntőjét. A diákok kerékpár, segédmotor-kerékpár és személygépkocsi kategóriában mérethették meg tudásukat. Az összesített eredmények alapján az ötvenegy versenyző közül a kerékpár kategóriában a celldömölki Berzsenyi Gimnázium és Szakképző Iskola, a segéd-motor és személygépkocsi kategóriában a kőszegi Evangélikus Szakképző Iskola és Kollégium tizenegyedik osztályos diákjai teljesítettek a legjobban, így ők képviselhetik Vas megyét az országos döntőn.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!