A közmunkások miatt kevesebb az állástalan

A közfoglalkoztatási programok indulása kedvező hatással volt a munkaerő-piaci folyamatok alakulására Vas megyében: márciusban megállt a regisztrált álláskeresők számának tavaly november óta tartó emelkedése, és 10 ezer alá csökkent a munkát keresők száma – közölte a megyei munkaügy központ az MTI-vel. Márciusban a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 8,1 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők száma. A legmagasabb, 16 százalékot meghaladó volt a mutató Vasvár térségében, míg Körmend, Kőszeg és Szombathely vonzáskörzetében a megyei átlagnál alacsonyabb volt a munkanélküliségi ráta. Az elmúlt hónapban több mint kétezer álláskereső talált munkát, 34 százalékuk a közfoglalkoztatási program keretében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek