A NAV pénzügyőrei egy szlovén férfi által vezetett Fiat Multipla típusú személygépkocsit vizsgáltak át a röszkei Határátkelőhelyen. A pénzügyőrök kérdésére a járművet vezető férfi és szlovén utasa úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal. A nyilatkozatot elfogadva a járművet a pénzügyőrök kockázatelemzés alapján félreállították szigorított vizsgálatra , mivel feltételezték, hogy a jármű alvázát átalakították. A vizsgálóaknán végrehajtott szerelésnél a jármű aljáról vadonatúj csavarokat távolítottak el a pénzügyőrök, majd ezt követően 21 csomagban összesen 14 kg marihuánát szedtek elő a rejtekhelyről. Az előkerült, megközelítőleg 35 millió forint feketepiaci értéket képviselő kábítószert, valamint a két szlovén férfit feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, ahol őrizetbe vételük mellett, velük szemben jelentős mennyiségre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!