Egymilliót lopott az idős nőtől az álleolvasó

Egymillió forintot lopott egy idős asszonytól a Rábaközben egy férfi, aki az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint azzal csöngetett be a 83 éves nőhöz az 50 év körüli tolvaj a múlt héten csütörtökön reggel, hogy túlfizetést mutat a számlája, hozta a visszajáró pénzt, de csak húszezrese van, ezért arra kérte áldozatát, váltsa fel a nagy címletű bankót. Az asszony pénzváltás ürügyén a szobába ment, ahol megtakarított pénzét tartotta. Az ismeretlen tolvaj követte őt, majd miután a pénzváltást lebonyolították, észrevétlenül vette magához a pénzes kazettát és távozott. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgáltatók munkatársai személyesen soha sem fizetik ki a túlszámlázott szolgáltatást. Ezért a rendőrök azt tanácsolják a lakosságnak minden esetben kérjenek igazolványt, a magukat hivatalos személynek, vagy szolgáltató szakembereinek kiadóktól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek