A pedagógusok, a kisiskolások és az óvodások ismerkedhetnek meg a katasztrófavédelem munkájával és az őket körülvevő veszélyekkel a „Nyitott kapuk” program keretében. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felkészíti a pedagógusokat a vészhelyzetekre, a gyerekek pedig életkoruknak megfelelő előadásokon hallhatnak a környezetükben fellelhető veszélyekről, a katasztrófavédelem munkájáról, feladatairól. A gyerekeket elviszik a tűzoltóságra is, ahol megismerkedhetnek a tűzoltók munkájával és testközelből tanulmányozhatják a felszereléseket is. A rendezvénysorozattal a katasztrófavédelem azt szeretné elérni, hogy a megelőzés és a biztonság már gyermekkorban a mindennapi élet részévé váljon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!