Az elmúlt időszakban a munkavállalók rosszabb körülmények között boldogulhatnak, mint korábban, sok embernek pedig problémát okoz az elhelyezkedés is. Az LMP Vas Megyei Szervezete úgy véli: a kormány ezt a folyamatot nem tudta megállítani, bevezették az egykulcsos jövedelemadót, az új munka törvénykönyvével pedig sokkal kiszolgáltatottabbak lettek a munkavállalók. A közmunka is csak látszólagos megoldást jelent a problémákra, a minimálbér pedig nem nőtt inflációt követően. Horváth Zoltán szombathelyi, városi képviselő elmondta: az LMP javaslata szerint a munkavállast az energiahatékonysági zöldberuházások segítenék, melyek hosszú távon rezsicsökkenést eredményeznek, a helyi építőipari vállalkozások alkalmazása pedig beindítaná a helyi gazdaságot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!