A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adóigazgatóságának központi ügyfélszolgálata (ideiglenes helyén) (Szombathely, Petőfi Sándor u. 22. „C” épület) a 2012. évi személyijövedelemadó-bevallási kötelezettség közelgő határidejére tekintettel a bevallások kitöltésével kapcsolatos tájékoztatás, a bevallások átvétele, csekk-kiadás, bankkártyás befizetés, valamint az adóügyek elektronikus intézéséhez szükséges Ügyfélkapu nyitás elősegítése érdekében 2013. május 16-án (csütörtökön) 8-16 óráig, május 17-én (pénteken) 8-13.30 óráig, valamint a bevallási határidő napján, május 21-én (kedden) 8-18 óráig. rendkívüli nyitva tartás keretében fogadja ügyfeleit. Május 21-én a NAV Általános Tájékoztató Rendszere (06-40/42-42-42) 8.30-tól 18.00 óráig fogadja az adózói telefonhívásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!