A Fidesz Szombathelyi szervezete közleményében azt írja, 15%-kal csökkenek vasúti tarifák, szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amikor 140 százalékkal nőttek a vonatjegy árak. A MÁV döntése értelmében május 15-től pótjegyet kell váltani azokon a járatokon, amelyek legalább három megyét érintenek és közlekedési útvonaluk 100 kilométernél hosszabb. A Fidesz-frakció közleménye szerint azonban közbenjárásuknak köszönhetően 100-120 járaton, 15 vasúti vonalon 15 százalékkal csökkennek a tarifák. A vasúti pótjegyből befolyt összeget a MÁV kizárólag a vasúti színvonal emelésére fordíthatja, két év alatt 300 vasúti kocsit újítanak fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!